Egy százalék körüli pluszba került a kőolaj ára arra a bejelentésre, hogy az OPEC tagjai megállapodtak önként vállalt termeléscsökkentésük jövő év végéig történő kiterjesztéséről - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyelőre bizonytalan, hogy a következő időszakban merre mozdulhat el az üzemanyagok ára, ugyanis késik a legfontosabb összetevő, a kőolaj árát befolyásoló megállapodás megkötése. A héten kiderülhet, drágább vagy olcsóbb lesz-e a benzin és a gázolaj.
Szerző(k): Komócsin SándorKiszivárogtatott hírek szerint az OPEC, illetve az olajkartellen kívüli országok egy csoportja élén Oroszországgal már a jövő héten bejelenthetik az olajkitermelés korlátozásának folytatását jövő év márciusa után 2018 végéig. Moszkva finomítana a megállapodáson.
Szerző(k): Komócsin SándorNövelte az idei és a jövő évre vonatkozó globális olajkereslet-várakozását a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) hétfőn kiadott szokásos havi jelentésében, amelyben jelezte azt is, hogy jövőre a kereslet növekedésének és a kínálat csökkenésének következtében szigorúbbá válhat az olajpiac - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterNem eszik olyan forrón a kását – vélik az olajpiaci elemzők, akik az elmúlt napok rohamos drágulása után a fekete arany árának esésére számítanak, ami hosszabb távon az üzemanyagok árában is megmutatkozhat. Két napja még drágulást jósoltak a szakértők.
Szerző(k): Komócsin SándorMérsékelten süllyedtek az indexek a nyitásban pénteken a New York-i tőzsdéken.
Szerző(k): Szepesi AnitaA világ olajkereslete az elkövetkező huszonöt évben még emelkedni fog, elsősorban a gépjárművek növekvő száma miatt, ami 2040-re a jelenleginek közel a duplájára, kétmilliárdra emelkedik - jelentette be kedden a kőolajat-exportáló országok szervezete, az OPEC bécsi központja.
Szerző(k): Szász PéterKözel négyheti csúcson állt a kőolaj ára szerdán reggel az ázsiai kereskedésben, miután Szaúd-Arábia jelezte, hogy elkötelezett a világpiacon felgyülemlett olajfelesleg leépítése iránt.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna